Építőipari szoftver megoldások áttekintése 2021

Ebben a cikkben be fogjuk mutatni a magyarországi építőipari viszonyokat, az építőipari vállalkozások részvételével készített felmérések adatait is, valamint áttekintjük az építőipar digitalizációjának mértékét Az említett információk és adatok alapján megállapítható, hogy az építőiparnak nem csak hazánkban, hanem minden országban, világszinten fejlődnie és nyitnia kell a digitalizáció felé, valamint modernizálnia kell építkezési, adminisztrációs és szervezési folyamataikat egyaránt.

építőipari szoftver megoldások 2021

Háttérinformáció és a magyarországi viszonyok

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szokásos, 400 hazai építőipari kivitelező, tervező vállalkozás bevonásával készült évközi konjunktúra felméréséből az derül ki, hogy a válaszadók cégek mintegy 48%-nak csökkent, valamint 23%-an változatlan maradt az előző félévhez vizsonyított árbevétele. Ennek értelmében az építőipari cégek építkezési, adminisztrációs és szervezési folyamatainak modernizálása a költségcsökkentések és az erőforrások hatékonyabb eloszlása végett rendkívül nagy szükség mutatkozik.

A felmérésből továbbá az is kiderül, hogy a 400 magyarországi építőipari vállalkozások 60%-a a szakemberhiányt, 24%-a a vevői kifizetések késedelmességét, 24%-a az adminisztrációs terheket és 12%-a a beszerzési nehézségeket jelölte meg a tevékenységét hátráltató tényezők között.

Az építőipar digitalizációja

A McKinsey & Company által készített tanulmány szerint az építőipari projektek hossza átlagosan 20%-al tovább tart a tervezettnél, valamint sok esetben akár 80%-al is az előre tervezett költségvetés felett kerülnek befejezésre.

Ugyanezen tanulmány arra is rávilágít, hogy az építőipar termelékenysége mindösszesen az 1995-ös viszonyoknál 5%-al hatékonyabb, míg a teljes gazdaság megközelítőleg 30%-al magasabb termelékenységet mutat ugyanennél a viszonyításban. Ez nem jelent mást, minthogy az építőipari termelékenység messze le van maradva a gazdasági összességének termelékenységétől és nem látszik felzárkózni sem.

A felmérés alapján az építőipar az egyik legkevésbé digitalizált iparág, a mezőgazdaság után. Ennek legfőbb okai a technikai kihívások, melyek megnehezítik a digitalizáció fokozatos bevezetését és a modernizáció előrehaladását ebben az iparágban.

A McKinsey & Company tanulmánya potenciális megoldást is kínál a problémák leküzdésére és az építőipar hatékonyabbá és produktívabbá tételére. Megoldásként 5 szempontot jelöl meg, melyben fejlődniük szükséges az építőipari projekteknek és az építőipari vállalkozásoknak:

  1. Gyors digitális feltérképezés és geolokáció megléte
  2. Building information modelling (BIM)
  3. Digitális együttműködés és mobilitás
  4. Az internet of things és fejlett analítika
  5. Tervezés és kivitelezés a jövő módszereivel és alapanyagaival

 

Csoportosítás

Néhűny építőipari szoftver univerzálisnak mondható az építőiparban, ami nem jelent mást, minthogy az iparág és annak projektjei során sok funkciót ellátnak és jó néhány feladat kivitelezése során segítséget nyújtanak.

Más építőipari szoftverek, mint például a PlanRadar, a PlanGrid vagy a BauApp specializált építőipari szoftverek, így ezek az építőipari és ingatlanprojektek egyes, és nem az összes folyamatát, fázisát és azok feladatait támogatják és teszik hatékonyabbá, gyorsabbá és könnyebbé.

Cikkünkben kizárólag a specializált építőipari szoftverekkel foglalkozunk. Ezen belül is az építési és tervezési dokumentumkezelést, az építési folyamat során alkalmazandó projektmenedzsmentet, hiba- és feladatkezelést, alvállalkozók és az építési csapat irányítását, tervváltoztatásokat és digitális terveket segítő szoftvermegoldásokra fogunk kitérni.

Termék analízis

Cikkünben 4 specializált építőipari szoftver megoldást fogunk részletesen elemezni és körbejárni. Ez a négy szoftver pedig nem más, mint a hazai BauApp, az osztrák PlanRadar, és az amerikai FieldWire és PlanGrid szoftver megoldások.

Természetesen ma már az össszes felsorolt építőipari szoftver megoldás kínál iOS, Andorid és asztali számítógépes applikációt a szoftver használatához, így bárhonnan, bármilyen eszközről el tudja érni őket.

BauApp

A BauApp egy hazai, magyar fejlesztésű építőipari szoftver, magyar vezetőséggel és alapítókkal. A BauApp jelenleg kizárólag a magyar piacon ért el sikereket, mivel a nemzetközi piacokra még nem igazán tört be. A cég jelenleg az angol nyelvterületű országokra, és lengyelország piacaira való terjeszkedésre koncentrál. A BauApp jelenlegi ügyfélkörébe tartozik a Futureal-csoport, a DVM Group, a Metrodom, a WHB, a Magyar Építő, a KÉSZ Holding, a Fejér-B.Á.L. és az Indotek csoport is.

A BauApp építőipari szoftver az építkezés során felmerülő hibák kezelésére, jegyzőkönyvezésére, dokumentum- és tervkezelésre, valamint anyagraktározási és eszköztári kontrollra kínál megoldást. Hibajegykezelést kínálnak közvetlenül a digitális tervrajzon, fényképekkel, megjegyzésekkel és határidőkkel. Továbbá automatikus terv reviziókezelést, készletkövetést, anyag kiadást és felhasználás követést, könnyű és gyors áruátvételt biztosít a BauApp szoftver építőipari projektjeinek hatékonyabbá tételéhez.

A BauApp használatával építőipari projektjeinek hatékonysága nagyjából 15%-al fog nőni és 30%-al fog csökkeni az adminisztatív feladatok száma és mennyisége.

A BauApp árazása mindig egyedi igények alapján van meghatározva. Sajnos a cégnek nincs egy általános árazási modellje, ami viszonyítási alapot adhatna a többi specializált építőipari szoftver megoldással való összehasonlításhoz.

A BauApp Magyarországon már bizonyított, azonban nemzetközi sikerei még elmaradnak a többi építőipari szoftver megoldást kínáló cég mellett. Hogy ez a legjobb specializált építőipari szoftver megoldás, az nem egyértelmű, azonban egy biztos. A BauApp a leghazaibb az összes közül.

Pro:

  • Hazai alapítású
  • Budapesti irodával rendelkezik
  • Erős jelenlét a hazai építőiparban
  • Magyar építőipari projektekben szerzett tapasztalat
  • Készletszint követés, anyag kiadás és felhasználás követése

 

Kontra:

  • Korlátozott funkciók
  • Szűk szegmens számára igazán hasznos szoftver megoldás
  • Nemzetközi jelenlétének és tapasztalatának hiánya
  • BIM technológiát nem kínál

 

PlanRadar

A PlanRadar egy osztrák építőipari szoftver megoldást kínáló cég, melyet 2014-ben alapítottak bécsben. A PlanRadar első pár évében a német nyelvterületű piacra fókuszált, így mára már igen neves és nagyhírű német és osztrák anyacégek használják a PlanRadart, olyanok, mint Strabag, Swietelsky, CBRE, PORR, Siemens, ATP stb. A PlanRadar több, mint 8.000 ügyféllel és 60.000 felhasználóval rendelkezik, és több, mint 25.000 projekteten használja a szoftvert hetente.

A PlanRadar építőipari szoftver több feladat hatékonyságának növelésében segít, mint hazai versenytársa, a BauApp. Nem csupán hatékony hibajegykezelést kínálnak közvetlenül a digitális tervrajzon, fényképekkel, megjegyzésekkel és határidőkkel és jegyzőkönyvezést, valamint dokumentum- és tervkezelést biztosít felhasználóinak, hanem feladatkezelést, digitális építési napló megoldást is kínál, valamint beépített chat funkcióval is szolgál, továbbá BIM nézet is elérhető és jelentések készítésére is alkalmas. Továbbá hatékonyan használható műszaki átadásokkor, műszaki ellenőrzésekkor, építési bizonyítékok megőrzésekor vitás ügyek rendezése esetén, valamint épületkarbantartási munkálatok során is.

A PlanRadar célközönsége az összes olyan szakember aki az épület tervezéstől, az építésen és működtetésen keresztül egészen annak lebontásáig részt vesz a munka folyamatokban. Legyen építész, projekt vezető, generálkivitelező, épületkarbantaró, létesítményvezető, szakvállalkozó, tulajdonos vagy akár vagyonkezelő, a PlanRadar építőipari szoftver, biztosan hasznos lesz számára.
A PlanRadar használatával építőipari projektjeinek hatékonysága nagyjából 70%-al fog nőni, valamint kb heti 7 órát fog megspórolni adminisztatív feladatok végrehajtásakor.

A PlanRadar ALAP lincence 29 euró/hó, a PRO licence pedig 99 euró/hó. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a PlanRadar szoftver alvállalkozók számára ingyenesen használható.

A PlanRadar egy további nagy előnye versenytársaival szemben, hogy lokalizált és a piac igényeire szabott megoldást és támogatást nyújtanak. Tudván, hogy az építőipari az egyik legkevésbé digitalizált iparág a világon, a lokalizált támogatásra és szoftverekre nagy szüksége mutatkozik.

Pro:

  • Lokalizált, a piac igényeire szabott szoftver megoldás
  • BIM technológia
  • Többfunkciós szoftver, igényre szabva
  • Nagy európai jelenlét
  • A legelterjedtebb építőipari szoftver Németországban és Ausztriában
  • Minden építőipari szereplő és szerepkör számára ideális
  • Rendkívül gyors terjeszkedés

 

Kontra:

  • Amerikai piacon nem elterjedt
  • Hazai piacon még csak most kezd kibontakozni
  • Magyar építőipari ügyfelek és projektekben szerzett tapasztalat hiánya
  • Kevéssel drágább, mint társai

 

Fieldwire

A FieldWire egy 2013-ban San Fransisco-ban alapított építőipari szoftvert kínáló cég. Az észak-amerikai kontinensen már ismert cég, egészen 2017-ig nem fókuszált az európai országok piacaira, így bátran kijelenthető, hogy európai építőipari szegmensben szerzett tapasztalat híjján van a vállalat. Ügyfelei közé tartoznak olyan cégek, mint a Graham, EllisDon, Clark Construction, Brookfield, Cougnaud, Webcor, Johnson Controls stb.

A FieldWire építőipari szoftver kínál digitális terv nézetet, megjegyzések és fotók, kommentek csatolását a tervekhez, hiba- és feladatkezelést, ütemezést, BIM nézetet és jelentések készítését is.

A FieldWire építőipari szoftver leginkább generálkivitelezőknek, szakvállalkozóknak, tulajdonosoknak, és építészeknek, tervezőknek a leginkább hasznos.

A FieldWire Basic lincence 0 dollár/hó, PRO licence 29 dollár/hó, a Business licence 49 dollár/hó, a Premier licence pedig 89 dollár/hó. A FieldWire több licence modult kínál, azonban fontos megjegyezni, hogy a legtöbb szakmai felhasználásra minimum Pro licence szükségeltetik.

Pro:

  • BIM technológia
  • Kedvező ár
  • Számos építőipari szereplő és szerepkör számára ideális

 

Kontra:

  • Európai jelenlétének és tapasztalatának hiánya
  • Hazai piacon még csak most kezd kibontakozni
  • Magyar építőipari ügyfelek és projektekben szerzett tapasztalat hiánya

 

PlanGrid

A PlangGrid-et 2012-ben alapították Kaliforniában, az Amerikai Egyesült Államokban. A PlanGrid, mint az előzőleg áttekintett szoftver megoldást kínáló cég a FieldWire, is leginkább az észak-amerikai piacra fókuszál. Azonban a PlanGrid európai terjeszkedését is megkezdte már. A legnagyobb európai országokban már jelen van, azonban nem számottevően. Magyarországon nincs kirendeltsége vagy irodája. Olyan cégek használják a PlanGrid-et, mint a Granger, Penta, Duggan, Clarkson vagy az Aecom.

A PlanGrid széles körben kínál építőipari dokumentumkezelést, építési folyamatokat segítő funkciókat, mint a hiba- és feladatkezelés, tervkezelés, automatikus terv reviziókezelést, jelentések készítése vagy BIM tervnézet.

A PlanGrid ccélközönsége megyegyezik a FieldWire-éval, tehát leginkább generálkivitelezők, szakvállalkozók, tulajdonosok, és építészek, tervezők a célközönsége. Azonban nagy különbség, hogy a PlanGrid ügyfélkörében vannak kereskedelmi, építőipari, mélyépítő, ipari, egészségügyi és oktatási vállalatok és cégek. Tehát a PlanGrid-nek nagy tapasztalata van különböző szegmensek építőipari igényei terén.

A PlanGrid három csomagot kínál ügyfeleinek. Nailgun, amelyhez 39 dollár/hó juthatunk hozzá, Doozer, amely 56 dollár/hó, és Crane, ami 119 dollár/hó.

Pro:

  • Rugalmasabb igényekre szabott árazási modell
  • BIM technológia
  • Számos építőipari szereplő és szerepkör számára ideális
  • Az egyik legnépszerűbb építőipari szoftver észak-amerikában

 

Kontra:

  • Drágább, mint versenytársai
  • Kevés európai tapasztalat
  • Hazai piacon még csak most kezd kibontakozni
  • Magyar építőipari ügyfelek és projektekben szerzett tapasztalat hiánya

 

Összegzés

Az építőipari szoftverek, különösen a specializált építőipari szoftverek piaca az utóbbi 5-6 évben rendkívül versenyképes lett. Manapság számos megoldás közül választhatunk szerte a világban. Azonban az elmúlt 5 év fejlődésének ellenére ez az építőipari szoftver megoldások még korántsem tökéletesek. Pár évnek még el kell telnie, mire ezek a cégek és szoftvereik valóban közel tökéletes megoldásokkal tudnak szolgálni. Az eddigi eredmények és megoldások igencsak bíztatóak, azonban a java még hátra van.