Blog Post

BIM szoftver 2020-ban – miért érdemes Building Information Modelling kompatibilissé válni

13.10.2020 | 8 perces olvasás

bim szoftver, building information modelling

Az Épületinformációs Modellezés (Building Information Modelling – BIM) az elmúlt évtizedben óriási hatással volt az építőiparra. Annak ellenére, hogy a BIM szoftvert a nagyvállalatok már széles körben használják, a BIM program alkalmazására irányuló 2019-es brit országos felmérés szerint az építőipari vállalatok közel egyharmada még nem használja ezt a technológiát. Ez különösen igaz a kis-és középvállalkozásokra (kkv-kra), amelyek esetében még mindig viszonylag kis mértékű a BIM modell elterjedése.

bim szoftver, building information modelling elfogadása

Egy új digitális technológia bevezetése időt és komoly beruházást igényel, ezért sok kisebb vállalkozás vonakodik a használatától. Mivel azonban magyarország építőiparába a BIM (building information modelling) egyre inkább beépül, egyre nehezebb lesz tudomást sem venni róla.

Szerencsére van pár mód arra, hogy a kkv-k hatalmas előzetes befektetés nélkül is BIM-kompatibilissé váljanak.

Miért fontos Building Information Modelling (BIM) kompatibilissé válni?

Számos tényező készteti a magyar építőipari vállalatokat a BIM szoftver használatára. Ezek a következők:

  • A technológia egyértelmű előnyei: a BIM szoftver számos előnnyel jár, ami vonzóvá teszi. Például a fentebb már említett Nemzeti BIM Felmérés azt mutatta, hogy a BIM programot használó cégek 48%-a szerint a szoftver használatával jövedelmezőségük nőtt és a vállalati munkafolyamat hatékonyabbá vált.
  • Hálózati hatás: minél több vállalkozás használja a BIM app-ot, annál értékesebbé válik a technológia. Azáltal, hogy a BIM modellezés egyre inkább elterjed, a nem BIM-kompatibilis cégek lemaradnak. Ha az építész, a fővállalkozó és az ügyfél egyaránt BIM szoftvert használ, akkor az alvállalkozóknak is arra kell készülni, hogy BIM-kompatibilissé váljanak. Ha mégsem lesznek azok, akkor munkáik elvesztését kockáztathatják.
  • Az Egyesült Királyságban már elengedhetetlen a kormányzati szerződésekhez, amely trendet hazánk is lassan követhet. 2011 óta a BIM program használata minden olyan egyesült királyságbeli vállalkozásnak kötelező, amely kormányzati megbízásokat kíván vállalni. A jelenlegi kormány arra ösztönzi a brit vállalkozásokat, hogy “építsenek, építsenek, építsenek”, a BIM szoftver pedig cégét projektek sorához segíti hozzá.

 

Az Egyesült Királyságban az épületkivitelezési technológia piacán a BIM alkalmazása 2011 májusától kötelező, amit háromszor is módosítottak 2016-ban, 2017-ben, valamint 2019-ben a Building Information Modelling használatának elmélyítése érdekében. Amennyiben a BIM alkalmazása már nem választás kérdése, tudnia kell, hogyan hozza ki a maximumot az épületinformációs modellező szoftverből.

Tudjon meg többet: Olvasson a BIM előnyeiről

12 tényező, ami gátolja a BIM szoftver térnyerését 2020-ban

Figyelembe véve mindezeket az előnyöket, vajon miért nem használja még mindig sok vállalkozás a BIM szoftvert? A 2019-es Nemzeti BIM Felmérés szerint a cégek a következő tényezőkre hivatkoznak:

  1. Nem igényli az ügyfél
  2. Vállalaton belüli szakértelem hiánya
  3. Képzés hiánya
  4. Költség
  5. A futó projektek kis méretűek
  6. A BIM nem releváns projektjeik szempontjából
  7. Nincs szerződéses kerete a BIM szoftveres munkavégzésnek
  8. Szabványosított eszközök és protokollok hiánya
  9. Együttműködés hiánya
  10. A projektben együttműködő felek szakértelmének különbségei
  11. Operációs rendszer specifikus szoftver
  12. Nem ismerik az előnyeit

 

Bár ezek a kifogások érthetőek, gondoljon a Blockbuster esetére. Ez a videókölcsönző vállalat az 1990-es években a házimozi-kölcsönzés királya volt. Nem vett azonban tudomást a digitális streaming jelentőségéről. Néhány évtizeden belül az olyan online riválisok, mint a Netflix, teljesen bekebelezték a céget.

A BIM szoftver az építőiparban ehhez hasonló digitalizációt képvisel. Ezért a túlélést választó vállalatoknak a Blockbuster esetéből tanulniuk kell: a digitalizáció már nem választás kérdése.

A BIM app / BIM program használatának kezdeti lépései 2020-ban

A jó hír az, hogy a Building Information Modelling kompatibilitás már nem feltétlenül igényel új technológiára és szakértelemre irányuló hatalmas összegű befektetéseket. Attól függően, hogy Ön az építési folyamatban hol helyezkedik el, lehet, hogy csak annyira van szükség, hogy csapatának tagjait okostelefonjukon használható applikációkkal ellássa.

A BIM szoftver használatának kezdeti lépéseihez először érdemes képet kapni arról, hogy a teljes projektet tekintve hogyan használják:

  1. A BIM projektek általában az építészeti fázissal kezdődnek, amikor az építészek és más műszaki szakértők létrehozzák a koncepció tervet. Ebben a fázisban a BIM segít jobb tervezési döntéseket hozni, valamint a Revit használatával a projekt életciklusára nyújt rálátást
  2. A következő lépés az építési és kiviteli tervezés. Itt a BIM program / app összeköti a munkafolyamatot, és a Civil 3D szoftver használatával növeli a kiszámíthatóságot
  3. A következő a MEP (épületgépészet és villamosság) és az üzemtervezés fázisa, melyben az AutoCAD Plant 3D és a Revit használatával garantálható a hatékony együttműködés
  4. Végül, de nem utolsósorban a kivitelezés fázisa következik, ami során az építési helyszín digitalizálása és az összes korábbi szakasz egyesítése kezdődik annak érdekében, hogy a legpontosabb megvalósulási állapot jöjjön létre

Milyen szintű Building Information Modelling (BIM) ismeret szükséges vállalkozásában?

  • Ha a fent vázolt első három fázis egyikében dolgozik, magas szintű BIM ismeretekre és szakértelemre lesz szüksége. Nélkülözhetetlenné válik BIM tervezők foglalkoztatása, és képzés útján csapatainak felvértezése BIM szoftveres ismeretekkel
  • Másrészről, ha Ön építési, épületgépészeti és villamossági, szakipari vagy épületirányítási szolgáltató, akkor a BIM képzettségi szintnek közel sem kell ilyen magasnak lennie. Ehelyett egyszerűen olyan eszközöket kell használnia, amelyek a BIM modellek megtekintését, valamint a BIM modellekkel való interakciót lehetővé teszik. Ebben az esetben a BIM-kompatibilitás küszöbértéke viszonylag alacsony

 

A BIM modellek megtekintéséhez választania kell egy programot, ami képes az IFC (Industry Foundation Classes) fájlformátumok olvasására. Ez egy olyan nyílt standard adatmodell, amelyben az összes releváns információ egyesülhet. Ezt a fájlformátumot, ami az építőipar BIM projektjeiben használt elsődleges adatcsere-formátum, a buildingSMART nemzetközi szervezet fejlesztette ki és kezeli. A projekt első három szakaszában részt vevő partnerek által létrehozott IFC fájlokat Ön egy tetszőleges applikációval megjelenítheti.

BIM szoftver kompatibilisnek lenni könnyebb, mint gondolná

Ha vállalkozása Building Information Modelling kompatibilis szeretne lenni, ez könnyebben megy, mint gondolná. Sok esetben csak egy olyan eszközre van szükség, amely lehetővé teszi a dolgozóknak az IFC fájlok megtekintését, valamint a BIM modellekkel való interakciót. És ebben segítenek az olyan eszközök, mint a PlanRadar.

A PlanRadar olyan könnyen használható felületet nyújt, amellyel csapatának tagjai a BIM modelleket a projekt helyszínén megtekinthetik és működtethetik. BIM szoftveren vagy app-on keresztül Laptop, iOS (Apple), Android vagy Windows okostelefon vagy táblagép használatával GPS-szel és navigációval határozhatják meg a 3D BIM modellben lévő navigációs gombostűk és jegyek helyzetét. Lehetséges továbbá az építési projektre vonatkozó információk rögzítése közvetlenül a BIM modellbe a szoftver segítségével annak érdekében, hogy azokat mások is láthassák. A PlanRadar még azt is lehetővé teszi, hogy ezeket a jegyeket a felelős munkavállalókhoz rendelje, majd közvetlenül a modellben ellenőrizze a feladat végrehajtását.

A BIM szoftver egyre inkább normává válik a magyar építészetben, és a nagyvállalatok széles körben használják. Az olyan eszközökkel, mint a PlanRadar, a belépés akadályai folyamatosan mérséklődnek – még a kisebb vállalkozások számára is.

Az építési projektjei BIM modellezésének kezdeti lépéseihez tekintse meg a BIM program funkcióval kapcsolatos további információkat, vagy a demóverzió használatához lépjen kapcsolatba velünk még ma!

Kezdje el 4 egyszerű lépésben!

1. Hozzon létre egy fiókot

2. Töltse fel a terveket

3. Hívjon meg felhasználókat

4. Töltse le az applikációt